Előszó
Az utóbbi évtizedben szabadabban hozzá lehetett jutni az
anyakönyvekhez, mind a községi hatósági, mind az egyházi anyakönyvi
hivatalokban. Régen nem látott verseny kezdődődött a családfa kutatásban, bizonyosan zavarva munkájukban a hivatal munkatársait.
Az én kutatásaim egybe estek nyugdíjba vonulásommal. Így időm volt, hogy délelőttönként lapozzam
az anyakönyveket, délután meg járjam a rokonságot, hogy újabb adatokhoz jussak.
Közben anekdotákat, legendákat meséltek, melyeket leírtam és helyet adtam ebben
a monográfiában. Csak azt vettem alapul, amit a család elmesélt, családon
kívülieket nem. Így a száraz adatok és dátumokon kívül autentikus betekintést
nyerhetünk egy család életébe is.
Nehézséget okozott a kutatásban, hogy az anyakönyvek nem
voltak egy helyen. Az 1782-1894 –es időszak egyházi anyakönyveit a II.
világháború után elkobozták és átadták a községi anyakönyvi hivataloknak. Pár
éve, hogy ezeket a könyveket a szabadkai történelmi levéltárban helyezték el. Polgári
anyakönyveket, az O-M Monarchiában 1894 óta vezettek és azok a községi
anyakönyvi hivatalokban voltak találhatók. Meg kell még említenem, hogy az
anyakönyveket latin nyelven írták. 1834-ben törvény rendezte, hogy a
továbbiakban magyar nyelven kell vezetni, de a csantavéri egyházi anyakönyvek
írásában továbbra is csak a latin nyelvet alkalmazták. Ezért eredetiben írtam
át az anyakönyvi bejegyzéseket, bizonyos időszakig, de csatoltam a latin-magyar
névszótárt.
Miért kell kutatni a családfát? Azon kívül, hogy a kezdetben
ennek divat jellege is volt, a család gyökereinek és felmenő ágainak kutatása
után összekovácsolja tagjait. Megismerik egymást, mert ma már kevesebb az
összetartó erő, mint amennyi a múltban volt. Közeli rokonok nem tudtak
egymásról. Ezt a rohanó világ hozta magával. Szülőknek nem volt idejük, hogy
gyermekeiknek a rokonságról meséljenek.
Ozsvár Vilmos